2015.05.26. 23:50, willina
Nagyon szeretem a Békés harcost: kiváló könyv, film, életfelfogás... Bár én csak a filmet láttam, akárhányszor megnézem, az is tud adni mindig valami újat.
Boszniában én is rátaláltam egy "Szókratészre", bár az én esetemben nehezebb értelmezni, mivel nem egy személy, hanem valami egészen megfoghatatlan, amit ma úgy hívnak: "Föld Anya Templom".
Nehezen képzelhető el templomnak; egyáltalán nem kedves, hivogató; nem javasolják turistáknak a látogatását... mégis próbálkoztam, nem egyszer, nem kétszer.
Első alkalommal (fehér vonal) elvétettük még a helyet is, nem magára a "templomra" másztunk fel, hanem az azt követő hegyre, és egyébként is fél úton fel kellett adnunk, mert képtelenség volt tovább haladni, annyira meredek. Már a puszta megközelítése is csupa konfliktusokba vezetett.
Második alkalommal (sárga vonal) már legalább rátaláltunk magára a "templomra", de megintcsak embertelen kihívás volt, majdnem végig 60 fokos szögben kellett felfelé kaptatni, és alig volt kapaszkodásra használható felület. Kálmán persze ment mint a meszes. Itt esett meg (sárga kereszt), hogy mikor feladtam a tetejétől pár méterre, egyszerűen lezuhantam. Se kép, se hang, csak repedt csontok, meggyötört test és fájdalom mindenhol. A balesetem egyfajta "ébredés" volt és nagyon sokat köszönhetek neki. Akkor sem panaszkodtam, pedig nagyon megviselt a sérült lábammal, onnan fentről lekavarni nem volt egyszerű menet, de valahogy evidens volt, hogy nem véletlenül történt, csak ki kell várni, és ott lesz a magyarázat. Ott volt. Hamarabb, mint gondoltam volna. Tulajdonképpen onnan számítható az ujjászületésem.
Bár "helyén volt nagyon" ami történt, mégis megfogadtam, többet nem megyek a környékére sem. Ehhez képest a múlt héten a sors megint odavezetett. Először csak szemeztünk egymással a Nap piramis tetejéről, majd a Hold piramis tetejéről, majd jött egy kósza gondolat és követték a lépések... az autónk leparkolt a Föld Anya templom tövében és öten nekivágtunk az útnak (piros vonal). Most a hivatalos úton.
Már az első pár méter felfelé kaptatás után feltettem magamnak a kérdést: normális vagy? Nem vártam meg a választ, hanem haladtam tovább, a térdem nyilalt, amikor csak tudott, de valami vitt előre, egészen fel a gerincre és ott végig... hihetetlen még belegondolni is, hogy ott végig vonultam, hiszen hat hónapja még lábra sem tudtam álni. A gond ott kezdődött, hogy valahogy le is kellett volna jönni, de el kezdett dörögni az ég. A fák alatt ugyan nem ért minket az eső, de nem úgy tűnt, hogy apró nyári zivatar érkezik és estére mégsem maradhattunk fent, így az eső kezdett el "terelgetni" minket. Kénytelenek voltunk a "hegy" másik oldala felé fordulni, így nem egy völgybe kellett leverekedni magunkat, elég volt egy kényelmes séta és egy tisztáson találtuk magunkat, ahonnan most láttam életemben először a Sárkány piramist messziről. (A többi turisztikai pontról nem látszik, mikor megmásztuk, meg rajta voltunk, ezért nem látszott ).
Hihetetlen volt, ahogy egy kör alakban szétnyílt a vastag felhőréteg körülöttünk, és egy ideig eső nélkül mehettünk, majd amikor leértünk olyan területre, ahol már laktak, el kezdett eszeveszettül szakadni az eső. A település, ahova kilyukadtunk kb 5 km-re volt az autónktól. Pillanatok alatt hömpölygött a víz az aszfalton, de nem maradtunk segítség nélkül. Egy helybéli lakos felvett minket és elfuvarozott a mi autónkig. Az élmény leírhatatlan volt: vegyesen érthetetlen, több helyen kellemetlen, a végére hihetetlen... attól függ időben mikor kérdezik eg milyen érzés... mostanra a csodás jelző maradt meg: igazi összefoglalója volt a Békés harcosnak.. kitartó fizikai munka, szellemi vezetés, a szemét kiürítése az elméből, önmagunk legyőzése.... egy jó kis út...
Keressük is meg gyorsan magát, a filmet: