________ELŐSZÓ_______

Sokáig nem mertem beszélni mindarról, ami velem történik. Tartottam attól: nem értenek meg. Féltem különbözni másoktól, pedig mind mások vagyunk. Másságunkban viszont mind egyformák. Azonosak a gondjaink! Csak amiket mi magunk élünk meg, azt másmilyennek, többnek, esetleg nagyobbnak tartjuk, mint a többiekét.

Gond azonban csak egyféle létezik: megoldandó.

A mindennapokat csakis mi, magunk tehetjük gondtalanná, örömtelivé és színessé – egy olyan Világban, amelyben a színek saját értékrendünknek megfelelően pompáznak.

Hosszú időn keresztül ugyanúgy próbálgattam a szerepeimet az Élet színpadán, mint bárki más. Mígnem egy napon az életem teljes fordulatot vett. Hirtelen képek, gondolatok, információk érkeztek hozzám, melyek igazi kihívást jelentettek teljes mértékben materialista beállítottságú gondolkodásmódomnak. Nehezen birkóztam meg velük, s mikor végre megértettem őket – sokkal könnyebbé, átláthatóbbá vált az életem, és végre sikerült elfogadni önmagam, „akivel” mindig is nagy csatákat vívtam!

Bár mindannyiunk útja egyedi, sokat tanulhatunk egymástól.

A nehéz időkben bizony komoly támaszt jelenthet egy-egy gondolat, amibe belekapaszkodhatunk. Ezért mesélem el a történetem, és mindazt, ami a tudomásomra jutott, remélve: eljut mindazokhoz, akiknek segítségére lehet.

Az egyedüllét sok gondolatot szül. Talán azért kellett annyit egyedül lennem, hogy elindulhassak az utamon, és a gondolatok által a dolgok mögé láthassak. Nehéz volt felismerni és belátni: előfordul, hogy nem tudjuk tovább irányítani az életünket, és nincs más választásunk, mint hogy elfogadjuk: létezik egy Felsőbb Erő, aki többet tud rólunk, aki jobban tudja, melyik út a megfelelő számunkra. Nekünk pedig egyetlen dolgunk marad: elfogadni, bízni és lépni.

Ahogy egyre több megmagyarázhatatlan dolog történt velem, spirituális tanulmányokba kezdtem. Szerettem volna megérteni, mi miért történik; szerettem volna tudatosan irányítani a dolgaimat, mert egyre messzebb sodort az ár egy láthatatlan és hihetetlen világ felé, és már nem volt megállás. Valahányszor megpróbáltam visszafordulni, keményen megfizettem érte.

Ennek ellenére sokszor MÉG MA IS kételkedem.

Hitem legelső bizonyítéka, hogy itt ülök, és írok. Hogy papírra merem vetni mindazt, amit láttam. Hogy el merem hinni: voltam, vagyok és leszek. Hogy ma már be merem vallani: a világot egyetlen dolog mozdítja előrébb: a szeretet. Végre megértettem, hogy jelen életem a szeretetről szól. De nem volt ez mindig így.a távolságból is közel érezni a másik dühét vagy szeretetét. Általa döbbentem rá, hogy MINDEN ÖNMAGUNKBÓL indul ki, a másik fél csak eszköz, hogy ezt felismerjük. Felesleges ujjal mutogatni, ha valami sérelmünk van, ugyanis nem egy külső személy lesz a kulcs a gyógyulásunkhoz, hanem mi, magunk. Önmagunkban kell lerendeznünk saját érzelmeinket. Ha a sors másfelé visz minket, mint amerre vágyaink vinnének, az csak azt jelzi, hogy valamit rosszul látunk. Én pedig szeretnék tisztán látni, s ha _____Spyralis – az emlékezés_______________

Mikor elkezdtem érdeklődni a spiritualitás iránt, sok kérdésemre vetették oda válaszként: minden „csak illúzió”. Én viszont kőkeményen megéltem a problémáimat! Nem értettem, miért mondják, hogy csak képzelem őket. „Ha nincsenek valós gondjaim, akkor hogyan fájhatnak ennyire?” – kérdezgettem.

Aztán rájöttem: az akadályoz a megértésben, hogy csak azt hallom meg, amit hallani akarok, és az nem feltétlen egyenlő az igazsággal.

Sokszor csak arra vágyunk, hogy mások elismerjék a fájdalmunkat, hogy igazat adjanak nekünk. Nem az a válasz érdekel bennünket, ami a teljes igazságot fedi, ami előremutat. A hazugságot is képesek vagyunk valóságként értékelni, ha az megnyugtatja az egónkat. Az ilyen valóság azonban csak illúzió, s ha erre építkezünk, könnyen összedőlhet a várunk...