Mindenki vágyik a csendre.

A világ mostanra hihetetlen mértékben elzajosodott kívül-belül... üvölt a forgalom, a média, a kapcsolati problémák, pénzügyi problémák, a televíziós programok nagy része .. még a vallások, az ezoterikus/spirituális szervezetek nagy része is üvölt valamiről, ha másról nem a csendről... az egyetlen hely, ahol igazán csend van, az a puszta,  embermentes természet .. és az egyetlen, ami igazán a csendről szól, az a példamutatás: MAGA A CSEND MEGVALÓSÍTÁSA a legnagyobb zaj közepette is - és most nem meditálásra gondolok, nem csend felé vezető eszközökre gondolok, hanem magára a megélésre, gondolkodásmódra, tudatosságszintre - gyakorlati síkra.

Ne azt tanítsuk meg, hogy milyen újabb és újabb eszközökkel tehetünk kísérletet arra, hogy elérjük a csendet, hanem érjük el azt, hogy az emberek a puszta gyakorláson, kísérlettételen túl, valóban meg tudják élni azt minden zajos provokáció ellenére. Kérdés: érdekünk-e? Valóban érdekünk, hogy az emberek valós csendre találjanak, vagy az az érdekünk, hogy hadd keresgéljenek, mert a keresgélésük is egyfajta üzleti kapcsolatra ad lehetőséget.

Nem tartom kivetnivalónak, ha tanfolyamokért pénzt kérnek, hiszen mindenki pénzből él. Azt tartom kivetnivalónak, ha látványosan visszaélnek mások tudatlanságával, bizalmával, vágyaival, félelmeivel - és jelenleg a hatalmas csendrevágyás a dualizmus erejével iszonyatos zajt okoz. A barátságosnak, gyógyítónak indulú közösségek sorra fordulnak át csoportegóvá, érdeközösségekké, egyre több az ítélkezés, kritizálás a szeretet nevében, a "ki a jobb, ki a bölcsebb, ki a spirituálisabb" hozzáállás miatt késélen táncolunk és bármikor robbanhat a láthatatlan bomba.. ha a rengeteg szeretetre irányuló mozgalom, szervezet ellenére egyre kevesebb a valós szeretet (melyben őszintén mosolyogva elfogadjuk egymást) ... akkor biztos, hogy tényleg arra irányulnak a mozgalmaink, amiről beszélnek? Vagy csupán a dualista értékek skáláján csúszkálunk jobbra-balra?

A szívünk elgépiesedett, definíciókra, személyes vagy csoportos érdekekre dobban. Hadd éljek egy metafórával: ha a gyermekünket megveri egy másik gyerek, vajon észrevesszük-e miért tette, és esetleg megetetjük szó nélkül, mert csupán éhes volt, vagy leszidjuk, és csak a saját gyerekünknek adunk továbbra is enni? Az emberekből kikopott az empátia, hogy meglássuk mi miért történik és nem az okokra fókuszálunk, hanem a felszínen csúszkálunk mint Jégkarneválokon szokás.

Félreértések elkerülése végett, írásom nem azért készül, hogy okot, fórumot adjak arra, hogy kifejezhessük elégedetlenkedésünket - bár az is fontos az 5-ös csakra megfelelő működéséhez. Egészen más dolog azért felvetni, meglátni dolgokat, hogy panaszkodhassunk, kritizálhassunk, ellenkezhessünk, lázadozhassunk vagy azért, hogy megvizsgáljuk mit lehetne másként csinálni. Itt az ideje azt meghallani, amit a szívünk valóban zenél és nem csak annak ködében kóvályogni, amire kondícionálva vagyunk az élet minden területén...Keresd miben szeretnél kibontakozni, mihez szeretnéd adni szíved és neved! A csend zenéjének egyik legfontosabb hangjegye a belső szabadság, a függetlenedés olyan formája, mikor bárkihez, bármihez csatlakozhatsz anélkül, hogy megkötne, bilincsbe verne.

Azért írok, mert szeretném, ha mindenki tudná, hogy amit elrontunk, azt helyre is hozhatjuk, de csak akkor, ha felismerjük, beismerjük, hogy nem jól csináltuk, ha meglátjuk mivel mit okoztunk - hogy ne ismételjük meg. A felismerés, beismerés egy tisztuláis folyamat lépései és nem bűntudatkeltés, vagdalózás, egymásra mutogatás a célja, mert azzal csak visszafordulunk a mocsok útjára.

Csakis belső tisztulással kezdhetjük el megtisztítani a környezetünket is, a Földet is...

A tiszta, boldog ÚJ FÖLD bennünk kell megszülessen. A szeretet definícióját nekünk kell magunkban kialakítani és nem mások definíciójának kell ugrabugrálnunk, megfelelnünk. A bennünk kialakított belső értékek fognak minket másokhoz vezetni, kötni, nem pedig mások szabályai, kívánságai. Az átrendeződés belül kezdődik és belülről halad kifelé koncentrálicós körökben, egyre messzebbre, mint amikor bedobunk egy követ  a vízbe. Nem arra kell ügyeljünk meddig terjednek a körök, kiket szervezzünk be köreinkbe, hanem arra, hogy mit dobunk a vízbe, mert az fog felénk gyűrűzni...