Ma reggel nagyon megörültem, hogy Vica hozzászólt a bloghoz, és gyorsan írtam is neki választ, pár Symbolon lap segítségével, és a válaszom utolsó sora úgy éreztem megér egy kis blogolást, mert sokan küzdünk a csigaház szindrómával.

Nem azzal van gond, hogy a csiga csigaházat szeretne. Hiszen a csigát Isten csigaházzal teremtette (kivéve a mesztelen csigákat ), ez így természetes. Azzal van a gond, ha a csiga emeletes házat szeretne, amit nem bír el, vagy ha folyton azon szomorkodik, hogy a szomszéd csiga házát dupla spirál díszíti, az övén meg csak szimpla van; ha csak egy helyben fonnyad a csigaházban, mert zavarja, hogy lassú és mindenki leelőzi stb.

Analógiaként nem azzal van a gond, ha az embernek érzelmei vannak, hiszen Isten az embert érzelmekkel teremtette, azzal van a gond, AHOGYAN az érzelmeket megéljük, amivé az őszinte emberi érzelmeket átfordítottuk, és amit teszünk, mondunk mindenféle szinte már kezelhetetlennek tűnő érzelem hatására. Olyan lett az ember, mint egy robot, aminek a működtető gombjait nem saját maga kezeli, hanem mindenféle érzelmek, indulatok, reakciók, tudatalattiból feltörő ösztönök.

Szeretnénk különbözőek lenni, kitűnni, pedig pontosan az tesz minket egyformává, ahogyan reagálunk, dühöngünk, aggódunk, kapzsivá válunk - nem csak anyagilag, hanem érzelmeinkben is és nem értjük miért ilyen a világ, amilyen.

A világ szépsége pedig továbbra is az egyszerűségben, a szolidságban van, ahogy Isten teremtette. A dupla, tripla csigaházas csigák, a rolleres csigák nem biztos, hogy tényleg előrébb tartanak, mert a "több" legtöbbször "nem elég"-hez vezet, és csak aggódásból, félelmekből, vágyakból lesz még több. Az igazán bátor csiga az, amelyik fel meri vállalni, hogy ő csiga, olyan egyszerűséggel, ahogyan teremtve lett és az adottságainak a szépségeit éli ki, nem a "fogyatékosságait" próbálja ellensúlyozni. A csiga csak más állatokhoz képest tűnik lassúnak, vagy épp fogyatékosnak (valamiben hiányt szenvedőnek). A csigaléthez, amire teremtve lett, mindennel rendelkezik, ami boldoggá teheti.

Az elfogadás boldogsága nem a beletörődés feszengése, hanem egy magas szintű megértése a lét törvényeinek - miért oda születtem ahova, miért azokkal az emberekkel találkozok akikkel, miért azok a sikerek, kudarcok érnek amik?... ezek megértése lehetetlennek tűnő dolgokat is képes megmozgatni. Ezek megértése nem attól függ, mennyi pénz csörög a zsebemben, de nem is zárja ki, hogy, egy kellemes (egyensúlyban lévő fejlődést segítő) anyagi "biztonságban" élhessen valaki - de ezek megértése azt is megmutatja, a "biztonság" minek a mércéjével mérendő.

A spiritualitás nem önsanyargatás, nem koldulás. Számtalanszor hallom "engedd el". Mit? Mit engedjek el? Nos egyetlen dolgot kell elengedni: a ragaszkodást. A többi maradhat, míg maradnia lehet/kell.

Az igazán bátor ember az, aki szembe mer nézni azzal, ami épp zajlik benne, őszintén, az igazán boldog ember pedig az, aki tudja hogyan lehet mindezt kezelni, gyakorlatban - ez pedig a tudatos lét... az a létforma, amivel attól tisztulunk meg, ami a szenvedésünket okozza ...és ez legtöbbször a hozzáállásunk... a látásmódunk.. az aktuális énképünk...

a tudatos lét nem valami komoly borzadály... ha megfelelően csinálja valaki, akkor felszabadultság, szabadság, vidámság kíséri... ehhez jöjjön egy kis Mooji: elengedésről:

(klikk, és magyar feliratot be kell kapcsolni)