Az Ember imád véleményezni és természetesen meg van győződve róla, hogy igaza van. A világ olyan, amilyennek ő látja, az emberek olyanok, amilyeneknek ő tartja őket. Jelen korunk csupa-csupa ítélkezés - még ez a mondatom is, jelen korunkról

Bárkivel találkozunk, meg kell róla állapítsunk valamit, be kell soroljuk valahová - a békés emberek dobozába, az izgága emberek dobozába, a spirituális emberek dobozába, a materialista emberek dobozába, a feszült emberek dobozába - sorolhatnám a végtelenségig - ettől tartjuk magunkat valakinek és fel sem merül bennünk, hogy nem történik más, mint lehetőségeket engedünk el magunk mellett, amikből kiderülhetne, hogy az a másik ember nem is csak annyi, nem is csak olyan - rólunk szól, amit nekünk mutatott!

Van valami, ami között nehéz különbséget tenni: ez pedig a vélemény, megállapítás és az ítélkezés. Természetesen mikor mi mondunk valamit, azt jogos véleménynek, puszta megállapításnak tartjuk, ha más mond valamit, az ítélkezés, minősítés. Pedig a különbség nem abban áll, éppen ki mondja.

Van a tényszerű megállapítás (konstatálunk valamit), van a duális skálán (saját értékeknek megfelelően) besorolt vélemény, (ez már igencsak szubjektív) és ez azonnal elvezet a minősítéshez (milyen valami, vagy valaki - de mihez képest milyen?) valamint van az ítélkezés, ami már érzelmekkel, öntudattal, egóval felszerelkezve ítél el a skálán kapott hely miatt. Vegyünk egy példát:

Találkozok Kálmán barátommal és megállapítom róla, hogy igencsak feldúlt. Ettől ő dühös ember, vagy csak történt valami, amiről nem tudok és ez pusztán annak következménye, valami átmeneti állapot?

• Ha megállapítom magamban, hogy dühös és toleránsabb leszek vele, nem használom ki, hogy valami történt és még a hatása alatt van, hagyom hadd rakja rendbe magát, esetleg segítek ha kéri, ha tudok - akkor megállapítás volt, egyszerűen elfogadom, hogy most épp ilyen. Építő jelleggel, részemről semlegesen állapítok meg.
• Ha szerzett tudásom, énképem alapján negatívnak tartom ezért, akkor már minősítem,  és ennek megfelelően viszonyulok hozzá, beszélek róla valami saját érzelemmel társítva.
• Ha pedig még ki is beszélem másokkal, mások felé, akkor ítélkezek - az ítélkezés pedig nem más, mint tudat alatt magamról jobb képet szeretnék adni azáltal, hogy a másikat "lehúzom".

Fürtökben találkozni ítélkező, minősítő emberekkel (5. csakra működésének problémája) - részben mert bevált viselkedési forma, hogy kibeszéljük a másikat, részben mert sok a komplexussal küszködő, érzelmileg elnyomott ember, aki erre vevő.

Mostanában ha tehetem, elkerülöm az ilyen energiát, mert könnyen "csőbe húznak" bárkit, hiszen "járványszerűen terjed", ami kirángat a tudatos létből. A tudatos létben is meglátunk dolgokat egymásról, de azt is meglátjuk mi váltotta ki, mit mutat nekünk, mi dolgunk van vele, van-e vele dolgunk. Az elme ösztönösen megállapít, véleményez - de mi döntjük el ezt hangoztatjuk-e, mit kezdünk vele...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés