Mooji:

A kihívásom számotokra az, hogy mi lenne, ha semmit nem kellene tenni semmivel kapcsolatban? Ha semmit nem kellene csinálni, semmivel kapcsolatban? Persze főzhettek egy csésze teát, mert abból úgysem lesz semmi baj, ha van valami dolgotok, tegyétek... vegyétek fel a telefont, szervezzetek meg találkozót, de mindezt ne kövesse a gondolat, hogy van valami, amit meg kell tennem, hogy stabil maradjon az éberlétem, mert elárulom nektek, ez csapda. Felejtsétek el!

Ha megérintitek ezt a gondolatot, azt hiszitek attól azon nyomban megvalósul. Aztán el kell hinnetek egy másik gondolatot, amivel elmozdíthatjátok az előzőt. Akkor miért ne szabadulnátok meg mindkettőtől eleve és maradtok az eredeteteknél? Egyszerűen csak vagytok, és ebből a létből emelkedik ki minden, beleértve a spiritualitás érzetét is. Felejtsétek el a spiritualitást! Felejtsétek el a megvilágosodást! Felejtsetek el mindent, feledkezzetek meg önmagatokról is. És akkor mi marad? Az, amitől nem lehet megszabadulni, az marad. Ennyi az egész! Egyszerűbb mint az egyszeregy.

Néha túlzásba visszük az intellektuális képességeinket, amik csak ezért lettek, hogy eljuttassanak minket egyfajta látásmódhoz, és aztán elköszönnek, hogy "viszlát, eleget szolgáltunk" és eltűnnek. Te viszont itt maradsz. Mindez a tudás, amit öszeszedtünk, amit úgy nevezünk, hogy "spirituális tudás", csak tükör az Időtlennek, hogy meglássa magát. És miért? Semmi másért, mert egyszerűen valamiért elbűvöli önmaga felismerése.

Nem érzem, hogy a gondolat az valami nehéz dolog lenne, az nem más, mint egy kitartó képzet a Tudatosság emberi értelmezésének pszichéjében, hogy tennünk kell valamit. Néha úgy beszélünk, hogy azt sugalljuk, hogy valamit meg kell kapjunk, precízséggel.  Én viszont azt mondom, nincs  precízség az "Én"-ben, vagy hogy minden benne van az "Én"-ben. Ha feladjátok az összes képzeteteket, az összes erőfeszítéseteket, hogy megpróbáljatok valahova eljutni, egyszerűen csak engedjétek el itt és most, ugyanis meg van hozzá az erőtök, hogy megtegyétek. Csak engedjétek el.

Mint ahogy ültök egy vendédekkel teli étteremben, akik koccintgatnak, és csörögnek az evőeszközökkel, beszélgetnek és a zene is szól, és mégis tudtok kedvesen beszélgetni az asztal túloldalán ülő barátotokkal, mert a többit nem engeditek be.

Ugyanígy nem engeditek be ezeket a gondolatokat sem, hogy "valamit tennem kell ahhoz, hogy tovább jelen lehessek". És abban a percben, amikor mentesülsz ettől a gondolattól, hhuuuuhh, megjelenik a felismerés. Tudjátok mit? Ez a fajta ráébredés gyakran nagy nevetéssel párosul. Semmi sem nevetséges, csak .. túl egyszerűnek tűnik, hogy igaz legyen. Mert mennyi könyv? Mennyi könyvtár?  Mennyi CD? Mennyi tanító? Hány történet? Uram Isten, lehetséges hogy ez mind egy ennyire egyszerű dologra akar rámutatni??? Ez mekkora vicc! Milyen furcsa! - hogy egyszerűen csak "vagyok".

Ennek valamiféle teljes elfogadása az ökökké jelenlévő Igazság, megtörténik, ahogy eddig is jelen volt. Elnevezhetjük kegyelmi állapotnak, vagy áldásnak, vagy bárminek, de ez akkor is csak egyszerűen megtörténik. És a folyamat, hogy valamit ki kell javítani .. igen, van amikor mondhatom ezt, mondhatom azt, hogy "Tudjátok mit? Ezt abba kell hagynotok és ezt kell csinálnotok." És kell legyen akkora rugalmasság, olyanfajta nyitottság, mely jelen van a Létezésben, hogy ezt meghallja, és meglássa az értelmét a pillanatban, és még azt is lássa, hogy bár tenned kell valamit, ahhoz  hogy meglásd, de valójában nem kell tenned semmit, ahhoz hogy az legyél. Tűnhet úgy, hogy ellentmondás történik. És többnyire ez a gondolat molesztál minket, hogy valami utunkba kerül. Igen.

Úgyhogy van, amikor azt mondom nektek: "igen, a pillanatban úgy tűnik, hogy ez útban van". De azt is megkérdezem: "Minek az útjában van?" Igen. És mi figyeli meg ezt az akadályt, mely minek van az útjában? Azt mondtuk, hogy a Tudatosság nem lehet a túloldalon, hogy keresztbe dolgozzon vagy gyakorolhasson. Annak kell lennie magának, amiben maga az elmélet, az erőfeszítés, az első gondolat megszületik. Már a Tudatosságból születik. És bármilyen utazás, ami abból a gondolatból indul ki, ugyancsak csakis a Tudatosságon belül tud megtörténni és nem vezethet el a Tudatossághoz, mint külső célhoz. Ez csak önnönmaga felfedezése lehet.

És néha amikor olvasol róla és természetesen próbálod átadni, azt próbálod átadni, ami szavakban valójában nem átadható, szavakkal nem értethető meg és szavak által nem adható át. Maximum azt mondhatod a "látás "visszautasíthatatlan tekintélyén keresztül, hogy azok a szavak magukba szívták a Létezést, valamiféle erő van bennük. Valahogy azokban a szavakban több fény van, amikor abból a "látás"-ból érkeznek. Maximum. Igen. Amikor te magad vagy a "látás" a megtapasztalásban, de ugyanakkor túl is mutatsz rajta. Ezt nem lehet elmagyarázni, és mint ahogy korábban mondtam, hála isten, hogy nem kell róla szakdolgozatot írni. Ez csak a saját belső látásotok. Valami nagyon "magánjellegű", használjuk rá ezt a szót egyelőre.

De ez az, ami levágja, ledarabolja mindezeknek a "kellene csinálnom" "nem kellene csinálnom"-oknak a rétegeit és meghagyja az Igazságot puszta mezítelenségében, az itt és most-ban. Mi lehet ennél egyszerűbb? Még az egyszerűséget is megelőzi.  Ezek vagytok ti.

Az elménk nem igazán élvezi ezt a teljeskörű pihenést. Amikor az elme teljes pihenésben van - ami azt jelenti, hogy nincs benne semmilyen szándék, képzet, semmiről, amit meg kellene valósítani, ahhoz hogy valami legyünk - akkor spontán egy önmagával. Maga önmagában. Igen. Engedjétek el azt a képzetet, hogy van bármi is, ami megakadályozhat benneteket abban, hogy csak "legyetek". Mert az is csak egy olyan érzet, ami ebből növekszik ki. És mi ez? És ki az, aki kívülálló és tud róla?

Abban, amiben csak vagyunk, még azt sem fogalmazzuk meg, hogy "ez vagyok". Ezért mondtam azt, hogy "hiányzik a nyilvánvaló". Mert egy felépített dolog foglal le minket, ami arról szól, aminek lennünk kellene. És ha ránézünk az elménkre és mennyire kondícionálva vagyunk, méltatlannak fogjuk érezni, "nem vagyok rá méltó" gondolod, mert azonosítod magad azzal, ami azt az érzetet adja, hogy kevesebb vagy. Mert amíg jelen van a kutatás, addig az is jelen van, hogy valami hiányzik. Ezért van, hogy kutatunk...

 2005.ápr 01. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés