hallgatói kérdés:  Amikor döntést kell hozni, hajlamos vagyok arra, hogy túl sokáig várok, arra várva, hogy valami tudás megérkezik hozzá. Tudnál arról beszélni, mi a legjobb, ha meg kell hozni egy döntést, de még nem látunk hozzá elég világosan? Szeretettel és hálával Mr. Downstairs.

Mooji: Ez attól függ. Vannak emberek, akik egyszerűen félnek döntést hozni, vannak akik meg túl gyorsan hoznak döntést. Van, aki fél döntést hozni, fél határozottaknak lenni, de van amikor határozottnak kell lennünk, és van, amikor egyszerűen csak csendben kell lennünk, hagyni kell, hogy a dolgok kibontakozzanak a szemünk előtt. Elég gyakran beindul bennünk a reflex, hogy belefussunk egy túl korai döntés meghozatalába és utána rögtön jön a kétely: jó döntést hoztam, vagy sem? Jó döntést hoztam? A kétely a túl korai döntéshozatalból fakad.

hallgatói kérdés: Tudnál arról beszélni, mi a legjobb, ha meg kell hozni egy döntést, de még nem látunk hozzá elég világosan?

Mooji: ha döntést kell hozni, de nincs még meg hozzá a megfelelő tisztánlátás ... én arra jöttem rá, ha valaki nem fél döntést hozni, vagy túlzottan függ a döntéshozataltól ... ugyanis vannak olyan emberek, akik ragaszkodnak a döntéshozatalhoz, folyton az a kényszerképzetük, hogy dönteniük kell, az ilyen ember nem igazán tud békében lenni, nem tudja a békét élvezni, mert az elme folyton lökdösi "döntést kell hoznod" és ez félelemből fakad. Igen gyakran félelemből fakad. Mintha attól félne, hogy amikor eljön a pillanat, valami hiányozni fog, nem lesz föld amin álljon, helyes döntést kell hozni. Ezek mind az elmének a megnyilvánulásai, de valahogy kondícionálás is.

Ha megtesszük, ami csak tőlünk telik, megfeszülés nélkül, kényszeres felkészülés nélkül, egyszerűen csak természetes válaszokkal, ahogy csak tőlünk telik, nincs több tennivalónk. És ha továbbra is gyötörnek a kérdések: mit tegyek? Akkor legyél csendben! Bele kell szállnod ebbe a csónakba, meg kell hallgatnod ezt a tanácsot, bíznod kell a szívedben: "Rendben, mi mindent tudnék még tenni?  Ez a kozmosznak a munkája, amit én tudtam tenni, azt már megtettem. Készen állok arra, hogy vállaljam a következményeit bárminek, ami jön."

Lehet, hogy annyira ragaszkodunk valamihez, hogy nem akarjuk, hogy megváltozzon. Az élet azonban közbelép és beleszól abba, mit részesíthetsz előnyben. El tudod viselni? Merthogy néha annyira félünk a változástól, hogy megakarunk tartani valamit, pedig eljött az ideje, hogy elengedjük. És kérdezgetjük: "mit tehetnék?" De nincs mit tenni. Egyszerűen semmi tennivalót nem találhatsz már. És közben az az érzés is ott motoszkál benned, hogy nem tudod, el tudod-e viselni a következményeit annak, ha ez a valami elveszik. És igen, el fogod tudni viselni! Ha ez élet elveszi, azt mondom neked, engedd el. Hadd menjen. Hiszen nem tudhatod, mi fog jönni helyette.

Legtöbbször ez elme és a félelem nagyobb, mint a valóság. Ne hagyd magad bezárni az elmédbe, mert az elme mindig ahhoz ragaszkodik, hogy valami rossz fog történni. De semmi rossz nem fog történni veled! Soha semmi rossz nem történik veled. Csak az elméd minősít, értelmez. Hm?

Van egy mondás: ha az élet chilit ad neked, akkor készíts chilis húst, ha az élet citromot ad neked, akkor készíts limonádét. Vannak emberek akik ezt tudják, és nem kérdezgetik folyton ... miért ez történik? miért ilyen nehéz ez? ... azért, mert olyasmihez ragaszkodtok, amit nem tudtok elengedni. Ha folyton féltek a változástól, akkor az fájni fog. Hogyan tudtok elengedni? Merüljetek el továbbra is Satsangotokban, keressétek továbbra is, hogy kik vagytok. Ha rájöttök ki vagytok, úgy fogtok hozzáállni az élethez, hogy "nem bánom, mi jön; hadd jöjjön, hadd menjen" hadd jöjjön és hadd menjen aminek mennie kell.

Ha a legjobb barátod elhagy, hát, ez van. Sírjatok amennyit csak tudtok, de hagyjátok menni. Úgyis meg fog történni és nem lesz annyira fájdalmas, ha tisztán tudjátok belülről, hogy kik vagytok. Látni fogjátok, hogy egyszerűen nem irányíthatjátok az univerzumot. Valami részetek el fogja fogadja ezt. Mert bármilyen hozzáállás jön, még a fiam halálakor sem bántam meg ami történt, és nem gondoltam azt, hogy nem kellett volna elmennie. Azt éreztem, hogy ilyen az univerzum. Így történnek a dolgok. Elfogadod. Érzed a fájdalmat. Ez nem természetes, ez emberi. De nem hajszoljuk bele magunkat abba, hogy az élet tele van rossz dolgokkal. Ez nem jó hozzáállás, ráadásul az életedet nagyon egészségtelenné teszi. Lehet olyan valami, amiről kiderül, hogy nagyszerű, hogy áldás számodra. 

A döntéshez való hozzáállásról ... tudjátok, emlékszem egyszer eljött egy barát, és azt mondta .. mi is volt? ja, színész, és arra jött rá a Satsangon keresztül, hogy valahogy nem érzi az energiát, nincs kedve résztvenni semmiben, a karrierje valahogy hanyatlott lefelé, fogyott az energiája. El akart jönni Satsangra, az egyik elvonulásra, és akkor hirtelen kapott egy szerepet. Azt mondták neki, "3 hónapos turnéra fogsz jönni velünk". Általában ilyenkor a holdon érezte volna magát a boldogságtól, hiszen jó ideje nem volt munkája. De valahogy dilemmában találta magát: "elmenjek a Satsangra, tényleg nagyon szeretnék részt venni rajta, vagy elvállaljam ezt a munkát?" És felhívott telefonon és azt mondta: "ultimátumot kaptam, hogy még ma válaszolnom kell, és szeretném tudni mit tegyek, és most ezen rágom magam, mit egyek? elvonulásra menjek, vagy turnéra? És nem tudok aludni sem", mondta. És 2 órával a határidő előtt hívott, hogy még mindig nem tudja mit válaszoljon nekik, pedig 11-kor hívni fogják a válaszért. "Mint csináljak?", kérdezte. Telefonon voltunk, vonalban. Annyit mondtam neki, "csendesedj el!" Visszakérdezett: "csendesedjek el?" Mondtam," igen, igen, egyszerűen csak hallgass el". "Rendben, de mit mondjak nekik, ha felhívnak én pedig még nem tudtam dönteni?" - kérdezte. Azt mondtam, "csak legyél csendben. Ne erőltesd a döntést. Ha 11 előtt 5 perc van és még mindig nem történt semmi, te csak legyél csendben". Azt mondta, "OK". "Ha már csak 1 perc van 11-ig és még mindig nincs meg a döntés, akkor is legyél csendben. Ha már csak pár másodperc van és kezd remegni a telefon, és még mindig nem jött semmi válasz, legyél csendben. Amikor megcsörren a telefon, vedd fel!" Ezt mondtam neki. Ő azt felelte: "OK". Majd azt mondtam neki: nagyon jó! És mi törént? kb 20 perc múlva felhívott, hogy "rendben van". Megkérdeztem, "hamarabb hívtak?" mire ő: "nem, nem hívtak, de elcsendesedtem és teljesen világos lett a szívemben, hogy most nem akarom ezt a munkát."

Ez döntés volt? Nem döntés volt, hanem belső felismerés. 

Vagyis ha döntésre várunk, hogy "mit csináljak?" "nem tudom mit mondjak"..."mit csináljak?"" azt mondjam hogy ...?" ne ezt tedd, hanem csendesedj el! Ne fogd a fejed, hogy mi legyen. Ez olyan valami, amire a legtöbb ember nem tud hallgatni. Mert szokásunk, reflexünk, hogy ki kell erőszakolni egy döntést, még akkor is, ha nem érezzük a szívünkben. Az életben nem kell túl sok döntést meghoznunk. De ha megtanultok csendben maradni a szívetekben, és megtanultok hinni, akkor az univerzális erő, a kozmikus erő fogja kibontani ezt a testet, ennek a testnek a létét, nem pedig a ti elmétek.

Már mondtam, ha az Én-t csak a test-elme-személyiséggel azonosítjátok, akkor a személyiség feladata és felelőssége lesz, hogy a test létére vigyázzon, gondoskodjon róla, de ha az ÉN-t az univerzális tudatossággal azonosítjátok, akkor az univerzum feladata lesz, hogy vigyázzon rátok, a testetek létére. És jobb munkát fog végezni, mint amire az elmétek képes! 

 India, 2010.febr 11.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés