A mai világ arról szól, hogy mutatják mi jó neked, meggyőznek arról, mitől leszel boldog és egyre több a szenvedő ember ... teli elvárásokkal, megfelelési kényszerrel, félelmekkel, aggodalmakkal, vágyakkal és csalódásokkal.

A mai  világnak nem célja, hogy felfedezd mi jó neked, mert az nem biztos, hogy profitál neki.

A kérdésem: kinek a világát kell élnünk? Kinek a világában kell boldognak tűnnünk?

Már az óvodában, iskolában meghúzzák a határokat, mitől vagyunk jók, miért jutalmaznak; mitől vagyunk rosszak, miért büntetnek és ez csak fokozódik, minél több helyen fordulunk meg, annál több féle jó és rossz minőséget aggatnak ránk. Olyanok vagyunk, mint egy rügyező fa, aminek egyre csak nyesegetik az ágait és a végén már nem magával a fával azonosítjuk magunkat, hanem a fa alakjával... sőt az is előfordul, hogy azt hisszük mi csak valami külső tényező vagyunk, ami a saját fánk ágán ül és rettegünk nehogy levágják azt az ágat is.

Csak azt felejtjük el, hogy lehet, hogy mások szemében egyre divatosabb formája van a lombozatunknak, de közben senki nem locsolja a gyökereinket, és ha a törzs kiszárad, a fa megbetegszik.

Itt az ideje felismerni, mi igazán fontos az egészségünkhöz, a békénkhez. Mi igazán jó nekünk. Ha a fa példáját hozzuk: ez az esővíz, a napsütés, a szél... az eredendő természet és nem az emberi értékek (mitől szép egy fa). Ha az embert vesszük alapul, egyénenként másnak örülünk, többnyire annak, amiben egyébként hiányt szenvedtünk és most megkapjuk - de van bennünk valami közös, amiben nem szenvedünk hiányt, csak elfeledkeztünk róla, csak lemondtunk róla külsőségekért, mű lombkoronáért... ideje felfedezni mi az, ideje táplálni, ideje kiélvezni a szépségét, mert a külvilágból egyre  nehezebb lesz pótolni!