A csoport, akikhez tartozok még mindig - bár már csak fél lábbal - hadjáratot indított a megmentésemért, mert szerintük elakadtam, depressziós vagyok, elzárkózok, és nem látom mi a jó nekem.

Egyszerűen hányingerem van a tömény rózsaszínű ködtől, amiből kritizálnak, kiosztanak és fölényesen éreztetik velem, hogy ők a szeretet, ez emberiség megmentői, az elfogadás, a megértés, a béke, és ha nem velük vagyok, ergó ha nem azt szajkózom amit ők, és ahogy ők akarják, akkor bennem nincs és nem is lehet elfogadás, szeretet, megértés és béke. Ha ez a spiritualitás, szeretnék én spirituális lenni?

Nos, a válasz igen, szeretnék, de hadd döntsem én el, hogy mi a spiritualitás - legalábbis számomra. Olyan ez, mint mikor szeretnénk valamit enni, mondjuk pudingot, és arról akarnak meggyőzni minket, hogy pudingot csakis a puding boltban lehet kapni, pedig olyan nincs is hogy puding bolt! Vannak olyan helyek, ahol rátalálhatunk pudingra, készen, és van ahol összetevőire találhatunk rá, de olyan hogy puding bolt NINCS! Aki mégis meg akar róla győzni, az nem tudja mi a puding. Igaz halkan megjegyzem, vannak olyan tehetséges emberek, akik el tudják hitetni velünk, hogy az a puding, amit ők árulnak az ő boltjukban sőt még azt is elhitetik velünk, hogy máshol nem kapható puding, ha mégis hirdetné valaki, az hamis pudingot árul No, kipudingoztam magam, nem hiába van a mondás "pudingnak evés a próbája"!

A spiritualitás maga az élet, egyetlen csoport sem sajátíthatja ki magának, a békének pedig semmilyen körülmény között nem fegyvere az erőszak, a kérkedés, az ítélkezés, a manipulálás, a rámenősség, bárki lenézése, csak  mert másban hisz, mást vall, mást is szeretne kipróbálni stb. Ha pedig valaki maga a béke, hogy lehet, hogy nem azt váltja ki másokból is?

Szó szerint menekülök ezek elől a békés emberek elől Hangos leszek tőlük, ami mutatja a békém törékeny, a csendem igenis el tud tűnni, viszont tudom hol találom és nem gond a kitérő, ha tudjuk, ismerjük a visszavezető utat.

Bármikor előfordulhat velünk, hogy valaki kihoz a sodrunkból, vagy valami elveszi a kedvünket. Figyeljük meg mit érzünk ilyenkor, és az érzést képzeljük el egy hatalmas hógolyóként. Lehet lesz akinek lavinára lesz szüksége felölelni az összes érzését, vagy az érzés intenzitását A szívünkről gondoljuk azt, hogy az maga a Nap, és kezdjünk el kibocsátani a hógolyó felé meleg, fénylő sugarakat, melyek keresztül mennek az egész testünkön és utána érik el a hógolyót. Vizualizáljuk, ahogy a hógolyó olvad a melegtől, egyre kisebb lesz és ahogy mi is felolvadunk a negatív érzéseinkből, bármi is volt az.

A gyakorlatot segíthetjük párhuzamos légzéssel. Belégzéssel begyűjtjük a szívünkbe a fényt, a napsugarakat (a fejünk tetején), kilégzéskor kiterjesztjük a napsugarak melegét, pozitivitását, a szívünkből kiindulva egyre nagyobb koncentrációs körökben. Fényesítsük ki a szituációt, a résztvevőket, a problémákat, és főként önmagunkat, hiszen minden reakciónkkal, gondolatunkkal, érzésünkkel teremtünk. Az Ulurunál ezt az üzenetet kaptam:

"Nem gond mit gondolsz, mit érzel, mit reagálsz... csak ne felejts el takarítani magad után"