...Egy tanmese szerint, volt egyszer egy mágus, aki visszavonultan éldegélt egy sziklabarlangban. Hihetetlen képességei voltak, értett az állatok nyelvén és bárminek meg tudta változtatni az alakját. .

Nem volt szinte semmije, csak egy tálkája, meg a jó szíve. Egy nap egy kisegér szaladt az edényhez cincogva. A mágus megértette, hogy retteg a macskáktól. Megszánta és macskává változtatta az egeret, így próbált meg segíteni rajta. Másnap már macskaként jelent meg a kisegér, nyávogva, mert megijedt egy békától. A mágusnak megint megesett a  szíve rajta, hát kutyává változtatta. A kutya ugatni kezdett félve, mikor megjelent egy oroszlán, a mágus megint megsajnálta, és átváltoztatta oroszlánná. Az oroszlán azonban egyre csak hangosan bőgött, mert rettegett a vadásztól.

Ekkor a mágus azt felelte: "bármit is tehetek, semmi sem segít rajtad, mert szívedben ugyanolyan gyáva kisegér vagy", úgyhogy megint egérré változtatta...

Felvehetünk bármi álarcot, biztos lesz akit becsaphatunk vele, de igazából csak saját magunkkal tolunk ki. Külső álarctól még nem változik a belsőnk, nem tűnnek el a félelmeink, kételyeink, belső tulajdonságaink. Ha valaki szeretne valóban fejlődni, annak első lépése az őszinteség, önmagunk őszinte felvállalása, mert csakis így fogjuk megtalálni, mi mindenben, hol szükséges változnunk. Senki sem tökéletes, pont ettől tökéletes a létformánk. 

Ha pedig nem kisegerek vagyunk, hanem mágusok, nos nem elég ha jószívünk van. Ahogy a bölcs mondás tartja: "A pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve". A jószándék legtöbbször rólunk szól, a bölcsesség szól másokról.