Újabb Mooji videót feliratozok, ami számomra egyszerűen szárnyalás a csend felé, nagyon tudom élvezni, mégis leültem blogolni, hátha tovább tudom adni a motiváltságomat - hogy igenis elérhető amiről ő is, és sokan mások beszélnek, de kevesen mutatnak!

Mindenki a csend felé tart - nem a hallgatás felé, hanem az elme belső csendje felé - de legtöbbször nem történik meg gombnyomásra, szükség van az odavezető útra. Egyetlen akadály van a célbajutásig: a zengedező énképünk, a magunkról, a világról alkotott kép, amit az én képez le újabb és újabb verziókkal, elfedve ezzel az Igazságot, amiből csak torz darabkák maradnak és erre építkezünk.

Tavaly miután sikerült jól összetörnöm magam lelkileg, testileg, három belső tétel ébredt fel bennem, ami a mai napig 3 hű barátom. Megpróbálom megfogalmazni őket, íme:

Hogy ez gyakorlatban mit jelent? Vegyük sorra őket.

Szabadság:

Hogy életünkben mikor, hol, mi történik, nem annyira annak függvénye mit akarunk, mik a terveink, a szabadakarat inkább csak arról szól, hogyan élem meg, ha már megtörtént. A szabadság eképp ehhez kapcsolódik.

A megélésünk vagy megérintő, vagy átsikló, ez utóbbi nem igazán van ránk nagy hatással, így gondot sem igazán jelent. A problémák ott kezdődnek, amikor valami olyan dolog történik, ami mélyen megérint, és a hatása nem pozitív kicsengésű. Az pedig hogy valami pozitív vagy negatív, csakis az én, az egó, az elme játéka. Aki tudatosan él, annak feltűnik, hogy épp pozitív, vagy negatív megélése, gondolatai, érzelmei vannak és kellő önfegyelemmel, ha azok nem építő érzelmek, képes semlegesíteni, vagy épp más irányba terelni.

Az éber tudatállapot sem tud feloldozni negatív gondolatok, érzelmek alól, miért is tenné? Ettől vagyunk emberiek. Viszont segít időben fülöncsípni az elmét (gondolatok és érzelmek tárháza) hogy ne vegye át az irányítást az életünkben, és ne okozzon szenvedést. Úgy tudnám ezt ábrázolni, hogy van a könyvtár (elme) vannak a könyvek (gondolatok, érzelmek, reakciók) és van a könyvtáros (tudatos állapot). Ne a könyvtár döntse el mikor milyen könyvbe olvas bele az én, hanem a tudatosság. Ez ad igazi szabadságot.

Befelé fordulás:

Miért érdemes megtanulni befelé fordulni? Mert csakis "odabent" van meg az a tudatos állapot, az a kozmikus bölcsesség, mely képes olyan látásmódot adni, ami megadja a szabadságunkat. Nem kell folyton bölcselkedni, nagyokat mondani ehhez és nem is magunkba fordulásról van szó. Egy olyan állapot csupán, ami felvehető és tudatos léttel mi döntjük el mikor, mennyi ideig vesszük fel ezt az állapotot. Mint amikor van egy autónk, amiben több ülés is van, és mi döntjük el, hogy a vezető ülésbe ülünk, vagy mellé, vagy hátra. Hátulról is kilátni az autóból, de onnan meglehetősen nehéz biztonsággal vezetni azt.

Ehhez az állapothoz nem kell más, mint túllépni az énképünket. Nem csekély dolog ám! Mit nevezek énképnek. Énkép minden, amit születésünk óta láttunk, hallottunk, tanultunk, ami miatt, amivel, amitől annak érezzük magunkat, aminek. Nem elfelejteni kell, csak tudni kell arrébb tenni. Mint egy függönyt. hagyhatjuk folyton behúzva, de ha szeretnénk kilátni az ablakon, szét kell húzni, vagy akár le is vehetjük. Ez utóbbi az énképen való túllépés.

Nem-cselekvés:

Buddha beszél erről a szív szútrában. Azért fontos része a tudatos létnek, mert a cselekvés teljesen összenőtte magát az akarással. Gyakran már nem csak azért cselekszünk, mert szükséges, hanem mert hiányosságainkat próbáljuk kompenzálni és minél többet cselekszünk, annál többet teszünk a karma szövevényes labirintusához, ugyanis a cselekvéseinket úgy éljük meg, mint ok-okozat, valamit valamiért. Bármit teszünk, várunk érte valamit - vagy hogy valami megtörténjen vele, vagy hogy valami ne történjen meg vele és sohasem az számít mit teszünk, hanem hogy milyen szándékkal tettük.

A nem-cselekvés kiemel a karmikus körforgásból, mivel nem azonosulunk sem az okkal (azért teszem mert...) sem magával a cselekvéssel (azt teszem, hogy...) sem azzal, aki cselekszik (én tettem...) csak áramlunk azzal, ami utunkba kerül... mindegy, hogy az valami következménye volt, vagy valami okozat elindítója lesz, mi csupán részei vagyunk, mint vízcsepp a folyónak és nem a folyó medre, két partja vagyunk, mely terelgeti a vízcseppeket. Így az sem fáj, ha közben elpárolgunk és messze sodródunk a parttól, amit célul tűztünk ki.

Ennyit mára gondolatébresztőnek...