kívánság, akarás, akarat, igény, kérés, kívánalom,elhatározás, terv

Minden szándékunk abból fakad, hogy valamiben úgy érezzük igazunk van, valamiről azt gondoljuk úgy helyes; akár pozitív, akár negatív kimenetele van, szerintünk az illik abba  a szituációba - ezért így szeretnénk, így akarjuk, így tervezzük, így kérjük, így igényeljük, így várjuk el...

A szándékunk azonban nagyon sokszor csupán okozat, reakció valamire, és azt nem figyeljük meg mi volt az ok, ami kiváltotta, miért úgy akarjuk, miért azt akarjuk, miért arra vágyunk? Ha pedig folyton okok mozgatnak minket, akkor szituációról-szituációra, akár életről életre ismétlünk mint egy bábu: adunk-kapunk, kölcsönadunk - tartozunk; harcolunk- békét akarunk, szeretünk-gyűlölünk - szándékaink nem mások, mint egy hálózat foltozása, egyensúlyozgatása és nem jutunk el oda, hogy végre valami teljesen újat teremtsünk, ami végre kibillenthet a régiből.

Hétfőn reggel mikor meditáltam, erre hívta fel újra a figyelmem egy gondolat. Azt mutatta, hogy a tudatosságnak különböző szintjei vannak. Egyik szint a tudatosság nélküli cselekvés szintje, csinálom, amire késztetésem van, és fogalmam nincs miért azt teszem, mit akarok vele, hova jutok vele, csak csinálom ösztönösen és teljes értetlenség van affelől, hogy a világ miért működik úgy, ahogy, esetleg miért nem értenek meg engem soha - holott csak én nem értem önmagam, a világot, gyakran fel sem tűnik, hogy egyáltalán vagyok, leköt a külvilág. Előfordul, hogy az értetlenség szintje sem születik meg - ha igen, az már elindít valami változás, változtatás igénye felé.

A szándék szintje már előrébb vezet, ekkor már látom, hogy van  valami szándékom amögött, amit csinálok; tudom, hogy valamit el akarok érni vele, van valami mozgató rugója a cselekedeteimnek, de azt még mindig nem látom, valójában miért akarom azt elérni, megkapni, megtapasztalni stb. csak hajtok a kitűzött cél felé egy általam megidealizált szándékkal - szeretném megmenteni a világot, szeretném meggyógyítani Y-t, szeretném sikerre vinni a céget, szeretném boldoggá tenni a családom stb. stb. csupa pozitív szándék, miért van akkor mégis annyi csalódás?

Ekkor jön az ok szintje. Ha valaki ide betéved, meglátja, hogy a szándékot magát mi vezette, mi szülte és legtöbbször nem Legfelsőbb Énünk az, hanem valami fel nem dolgozott, fel nem ismert énkép (komplexus, elfojtás, tudatalatti feltörése stb.), karmikus adósság, fogadalom... ezek pedig mind érzelmi világunk lakói, a duális világ birodalma.

Hadd hozzak egy egyszerű példát. X szándékában áll segíteni Y-nak, de Y elutasítja, nem akarja, és X csak erőlteti tovább, mert szándéka megmenteni Y-t, ezt érzi küldetésének és sorra kudarc éri, mígnem megharagszik Y-ra, hogy nem hagyja ebben kibontakozni. X szándéka teljesen pozitívnak tűnik, ennek fényében Y érthetetlenül viselkedik. Az ok szintjén azonban látható, hogy X szándékát csupán egy tanulási folyamat vezette, mivel sokszor elutasított másokat, amire már nem emlékszik, szándékának semmi köze, ahhoz, hogy Y-nak segíteni kellene bármiben, bármi szinten, Y világában X szándéka felesleges. X szándékát az szülte, hogy meg kell tapasztalnia milyen elutasítva lenni, és ebben Y csak segített neki. X csalódása abból fakad, hogy nincs bölcsesség a cselekvései mögött.

Ha X nem csupán a szándék szinten mozog, hanem belát az ok szintjére is, kezelni tudja kívánságát, vágyát és nem kerül "jó szándékkal" konfliktusba Y-al. A kapcsolatrendszerünkben ez sokszor mutatkozik meg. X szerelmes lesz Y-ba és nem érti Y miért nem viszonozza, mikor neki minden szándéka arra irányul, hogy ez működhessen. Megreked a szándék szinten - ami csak azt mutatja mit tart helyesnek, mit tart jogosnak, de az nem látszódik mi vezetett oda, hogy EZT tartja helyesnek, indokoltnak.

Az ok szintje után jön a Felsőbbrendű Szándék szintje. Mivel sokan tudnak, hallottak már erről a szintről, előszeretettel tartják magukról, hogy ezen a szinten vannak, pedig ezen a szinten semmi ilyen gondolkodásmód nem létezik. Itt szétesik az énkép, az akarás, a vágyak. Aki ezen a szinten van, nem tartja magát semmilyennek, egyszerűen csak "Létezik", élvezi a Lét játékát és eszközként tekint magára a Lét Szándékához. Nem párosul hozzá akarás, csak készenlét, eképp csalódás sem éri. Nem csinál mást, csak megfigyel és készen áll saját szerepének felvállalására.. legyen az bárhol, bármikor, bármi és ez legtöbbször nem más, mint az adott pillanat...