Napokig jártam a Pilist és rengeteg minden fordult meg bennem. Nem olyan helyekre mentem, amik agyon látogatottak, amik tele vannak emberi szertartások, hálaadó és könyörgő imák látható és láthatatlan nyomaival, egészen más irány vezetett és hatására sok olyan üzenetet kaptam, amik meglehet csak nekem szólnak, meglehet másoknak is...

A ma reggeli így szól:

Nincs kiemelkedés az újba, míg a régiből bármi fent marad. Le kell tenni mind a rosszat, mind a jót, mert mindkettő csak a régi viszonyításrendszerünk alapján jó vagy rossz, eképp az alaprendszert szolgálja.

Azt is nehéz letenni, amiről nagy nehezen beláttuk, hogy rossz, hát még azt, amiről azt gondoljuk jó nekünk, vagy másoknak. Bármit beengedünk a rendszerünkbe, amire a rendszer azt mutatja jó, komfortos és eltoljuk azt, amire azt mondja rossz, kényelmetlen. Ezért változás csak akkor tud jönni az életünkbe, ha magát a rendszert változtatjuk meg, ami szelektálja mi jó és mi rossz; mi szükséges és mi szükségtelen. A látásmódunk már a viszonyítási rendszerünk terméke, ezért nem azzal kell küzdeni, hogy másképp lássak dolgokat, hogy sikerüljön úgy látnom azokat, ahogy olyanok mutatják nekem, akik állílag tudják nekem mi a jó; hanem magán a viszonyítási rendszeren kell dolgozni.

A viszonyítási rendszerem mutatja nekem mi igazságos, mi nem. Az alapján döntök valami mellett, vagy ellen, az alapján engedek be valamit, vagy épp zárom ki. A viszonyítási rendszerünk pedig nem más, mint a tudatosságszintünk, az elménk működési elve, a gondolataink finomsága vagy épp durvasága. Redszerváltásra van szükség! Nem kívül, hanem belül. A belső rendszerünk alapján látjuk a világot, a látásmódunk alapján működik a megélésünk, a megélésünk adja életünk minőségét. Csakis új viszonyítási rendszerrel fogjuk beengedni azt, ami más, ami új, aminek még minősége sincs, hiszen nem volt rá lehetőségünk, hogy megéljük, mert a régi rendszerünk alapból elutasította.

A fény csak bizonyos magokat táplál.

Ez az üzenet kissé diszkriminatívként hangzott nekem, de ahogy letettem a belső "mindenkivel osszunk meg mindent" berögződéseimet, máris kibontakozott a gondolata. A fény csak azt tudja védelmezni, táplálni, emelni, aminek fényre reagáló elemei vannak. Ami elutasítja, az a sötétben burjánzik és a fény nem foglalkozik vele, még csak nem is írtja, hiszen saját gyermekeinket tiszteli bennük. A mi dolgunk "saját gyermekeinkről" gondoskodni, a mi dolgunk semlegesíteni a negatív érzelmeinket, gondolatainkat. A mi dolgunk tudatosan egyre kevesebbet termelni belőlük, hogy olyan magoknak, gondolatoknak, érzelmeknek adjunk helyet, melyeket a fény támogatni tud bennünk és körülöttünk.

Egyetlen ellenségünk önmagunk: saját berögződéseink (mi jó, mi elfogadható, mi létező, mi értékes, mi szent stb. stb.), saját ítélkezésünk, saját makacsságunk, saját merevségünk, saját ragaszkodásunk, saját látásmódunk. Talán megér pár percet elgondolkodni ezen....

Ha szimbolikusan kék az új, és piros a régi, egyre feltűnőbben szemet fognak szúrni a piros foltok külső és belső feszültségekben, konfliktusokban. Mintha lennének ennek látható  nyomai...