Valamiért újra és újra eszembe jut Detti, aki szintén kint járt most Boszniában. Végtelenül csendes, mintha ott sem lenne, az ilyen emberekre különösen felfigyelek.

Csak mert csendes valaki nem jelenti azt, hogy nem kommunikatív. Van aki sokat beszél, mégsem mond vele semmit, csak zajong. Még most is érzem Detti tekintetét - csupa nyitottság a világra, várván ki mit üzen, ki miben segít. Talán Kálmánon keresztül eljut a beírásom hozzá...

Kedves Detti!

Nagyon szép belső értékeid vannak, a szótlanságodon keresztül is sugárzik belőled, de az emberek nagy része ezt nem veszi észre, csak annyit lát, hogy itt egy pipacs a réten, lepkeszárny vékonyságú szirmocskákkal, mit kezdjenek vele? A mai világban az érvényesül, aki el tudja adni magát - több babért arat a tudálékos, mint a tudós; többen hallgatják a nagyot mondót, mint azt, aki olyat mond, ami valóban építő annak, aki hallgatja.

A lapok szerint van benned egy mély szeretet, elfogadás, amit sokan úgy értelmezhetnek, hogy naív, kihasználható, jelentéktelen vagy, pedig a legtöbb ember arra vágyik, ami neked alapból megadatott. Ha konfliktusok voltak/vannak mögötted, körülötted, azok olyan énképedre mutatnak rá, amitől ideje elköszönnöd, mert nem táplál sem téged, sem másokat. A szeretet nem feltétlen jár mindig beleegyezéssel, meg kell tanulni nemet mondani, mert van, hogy a nem többet ad, többet tanít - és a valós adás, valós tanítás = valós szeretet.

Itt az ideje a szeretetre egy olyan énképet ráépíteni, amivel boldog is tudsz lenni. A család, a barátok, a szórakozás... mind mind 1 életreszóló, duális értékrendre épülő építmény itt a 3 dimenziós létformában, aminek ha ingatag az alapja, könnyen ledől. Az alapokat pedig nem a résztvevők adják, hanem a te saját viszonyulásod önmagad és a résztvevők felé.

A világot mindig legalább kétfelől lehet szemlélni. Vannak olyan emberek, akiket folyton bántanak - én azt mondom vannak olyan emberek, akik folyton megbántódnak. Bennünk dől el mit kezdünk egy-egy kívülről, vagy akár belülről érkező impulzussal. Ha vannak körülötted olyan emberek, akik érzelmi zsarolásra használják a jóindulatodat, itt az ideje megvizsgálni, hogy mi a dolgod velük.

A lapjaid egy erős fejlődési folyamata utalnak (3 nagy arkánumot is kihúztam neked):

Ezek a lapok egy meglehetősen nehéz belső lelki folyamatot jelölnek: amikor az ember elgondolkodik, akkor mi is a szeretet? Amikor az ember összezavarodik, akkor hogyan is viselkedhetek, mit is engehetek meg magamnak és másoknak? Amikor az ember el kezd harcolni önmagán belül, hogy akkor  kinek a szeretete (világa) valós: az övé, vagy amit másoktól lát?

Az egész nem szól másról, mint egy tudatosszágszinteken belüli felemelkedési folyamatról, amikor olyan ember keresi az utat, aki csak azért nem találja, mert már hamarabb járta, mint mások, és elbizonytalanodott, mert akik akkor még nem ismerték, meggyötörték érte. Az egész nem szól másról, mint idősíkok, dimenziók rendeződéséről, ami kíméletlenül kisodorja azt, ami/ aki nem odavaló, így az életedben feltehetően átrendeződések voltak, vannak, vagy várhatóak - attól függően a folyamat mely részén tartasz éppen - de nem kikerülhető.

A folyamat része, hogy szerepeket próbálj ki, nem lehetsz folyton pipacs. Most van itt az ideje, hogy belebújj a tövises rózsa, a bódító liliom, a korai hóvirág stb. szerepébe is, mert amerre tartasz ott már nem lesznek később ilyen szerepek és hiányozhat majd a meg nem élésük miatt, a hiányérzet pedig megakaszt. Lehet, hogy a szerepek belső harcokkal fognak járni, de a gyémántot is csiszolni kell ahhoz, hogy gyönyörű formát öltsön.

Ha meg is kell ismerkedned a számítással, a kétszínűséggel, a kibeszéléssel, a becsapással stb. az nem jelenti azt, hogy azzá is kell válnod, pusztán egy dolgod van velük: nem eltolni, nem félni tőlük, hiszen csak szerepek, nem valós lényünk. Itt az ideje helyére tenni a dolgokat magadban, most rendelkezésedre áll minden puzzle darabka: ne az kössön le mennyi van belőlük, vagy milyen összevissza vannak, hanem arra figyelj, hogy egy képet mutatnak, csak ki kell rakni őket!